Hideg van, ilyenkor jól esik néha egy kis forralt bor. Alapból a fehéret jobban szeretem, de ma délután az Ankerben ittam egy nagyon finom vöröset, ezt igyekeztem reprodukálni. A fűszerezés, amit megadok, emiatt inkább vöröshöz illik, fehérhez a kardamom helyett lehet inkább gyömbért használni és/vagy szerecsendiót.
Elkészítés
1 üveg vörösbor
víz (minél olcsóbb/karcosabb a bor, annál több, de mondjuk olyan 3-4 deci)
2 narancs
kardamom, szegfűszeg, fahéj, vanilincukor, méz
A folyadékokat egy lábosba töltjük, megfűszerezzük ízlés szerint. A darabos fűszereket érdemes fűszertojásba tenni, hogy a végén egyben ki lehessen szedni mindent, persze nem muszáj, de akkor kell a szűrő (vagy tele lesz a szánk apró szegfűszeg darabkákkal és köpködhetünk ízlelés helyett). Tegyünk bele mézet vagy cukrot is, ki mennyire szereti édesen, annyit. Az egyik narancsot facsarjuk ki, a levét beleöntjük a borba, a másik narancsot pedig szeleteljük fel, azt is dobjuk bele. Óvatosan kezdjük el főzni, kevergessük közben, hogy jobban kijöjjenek az ízek. Vigyázat, ne forraljuk fel, mert akkor hamar kimegy belőle az alkohol. Annak ugyanis sokkal alacsonyabban van a forráspontja, 78C-on. Ezért egy recept pl azt írja, hogy forraljuk a keveréket 78 fokra - hát, hajrá. Na, mindenesetre ne forrjon. Ha készen van, tegyünk rá fedőt pár percre, hogy még érjen kicsit, aztán töltsük ki poharakba és igyuk meg. Lehet csodás télies kompozíciót is készíteni a pohár köré, mint én tettem.